SZAKCIKKEK

Ritkábban előforduló mell deformitások és műtéti megoldásuk

Csőmell, Poland-szindróma, túl nagy bimbóudvar, szám feletti mellbimbók, befelé forduló mellbimbók

2010. július 30. 08:46
Szépség Bróker
A korábban tárgyalt elváltozások mellet ismertek még egyéb deformitások is - csőmell, Poland-szindróma, túl nagy bimbóudvar, szám feletti mellbimbók, befelé forduló mellbimbók. Igaz, ezek ritkábban fordulnak elő, de korrekciójuk csak műtéti úton lehetséges.


Túl nagy bimbóudvar és a csőmell együttes előfordulása, majd műtéti korrekciójuk / Dr. Jánky György
Túl nagy bimbóudvar és a csőmell együttes előfordulása, majd műtéti korrekciójuk / Dr. Jánky György

Csőmell



Csőmellnek nevezzük azt a mellformát, mikor a mell alapja kis átmérőjű, és viszonylag hosszan, szinte azonos vastagságban, keskenyen emelkedik ki a mellkas szintjéből. A csőmellek esetében a bimbóudvar túlnyomórészt nagyobb méretű a normálisnál. További jellemzője, hogy a csőmell viszonylag hamar megereszkedik. Így az ilyen típusú deformitás műtéti megoldása igencsak összetett feladat. Az egy ülésben elvégezhető hosszabb plasztikai műtét során három műveletet is végre kell hajtani: a bimbóudvart kisebbíteni kell, a mellállomány eloszlását meg kell változtatni implantátum behelyezésével, majd a megereszkedés miatt általában mellfelvarrást is kell végezni. A helyzetet tovább bonyolíthatja, ha a két mell közül csak az egyik esetében áll fenn a csőmell jelensége. Ez esetben oldalanként más-más műtét elvégzése jöhet szóba, hogy végeredményként egyforma, szimmetrikus melleket tudjon kialakítani a plasztikai sebész.

Kép forrása: Dr. Jánky György

Túl nagy bimbóudvar



Lehetőség van pusztán a bimbóudvar méretének csökkentésére is egy plasztikai műtét során. Ennek folyamán a plasztikai sebész először a kívánt méret szerint körbemetszi a bimbóudvart, majd az eredeti bimbóudvart is körbemetszi. Végezetül a két metszés közt kialakuló sötétebb bőrkarikát eltávolítja, és a megfelelő méretű bimbóudvart körben, varrással rögzíti a mell bőrén.


Poland-szindróma műtét előtti képe/ Dr. Végh Miklós
Poland-szindróma műtét előtti képe/ Dr. Végh Miklós

Poland-szindróma



A Poland-szindróma egy olyan fejlődési rendellenesség, melynek során az egyik oldali (ritkább esetben mindkét oldali) mellállomány hiánya mellett, fennáll még a mellizmok részleges vagy teljes hiánya, valamint a csontos mellkas esetleges deformitása is. Ez az összetett kórkép többlépcsős műtéti megoldást igényel. Először sebészi úton korrigálni kell a mellkasfal deformitását, valamint a hát területéről előrehúzott izommal pótolni kell a hiányzó mellizmokat. A regenerációt követően kerülhet sor az implantációs plasztikai műtétre, melynek során normál méretű mellet alakíthat ki a plasztikai sebész.

Kép forrása: Dr. Végh Miklós
Szám feletti, egy 3. mellbimbó
Szám feletti, egy 3. mellbimbó

Kettő szám feletti mellbimbók



A szám feletti mellbimbók jelensége ritkán előforduló fejlődési rendellenesség. Ilyen kor az egyik, vagy mindkét oldalon több mellbimbó is kifejlődik. Nem kell azonban kétségbeesni, ugyanis egy egyszerű kimetszéses műtéttel - akárcsak egy anyajegy - eltávolíthatók a szám feletti mellbimbók.
Befelé forduló mellbimbók műtéti megoldásának eredménye/ Dr. Jánky györgy
Befelé forduló mellbimbók műtéti megoldásának eredménye/ Dr. Jánky györgy

Befelé forduló mellbimbók



Viszonylag gyakran jelentkező probléma a befelé forduló mellbimbók jelensége. Ilyen esetekben a mellbimbók nem emelkednek ki a mell felszínéből. Különböző súlyossági fokai ismertek ennek az elváltozásnak, legenyhébb eset, amikor nyugalmi állapotban nem emelkedik ki a mellbimbó, ugyanakkor a legkisebb inger (hideg, fizikai inger) hatására is előbukkan a mell szintjéből. Ennél súlyosabb a helyzet, ha a bimbó ugyan kiemelkedik a mell szintjéből, de mégis befelé fordul, ugyanakkor izgalmi állapot hatására ki tud fordulni onnan. A legsúlyosabb, ha a befelé forduló mellbimbókat semmilyen ingerléssel, sőt kézi műszeres segítséggel sem tudjuk kifordítani.
A befelé forduló mellbimbók nem csak esztétikai problémát okozhatnak, ennél sokkal súlyosabb következményekkel is járhatnak, ugyanis szoptatási nehézséget, esetleg szoptatási képtelenséget is okozhatnak. Emellett a mindennapos tisztálkodásnál is ügyelni kell rá, hogy a befordult részt megfelelően tisztán tudjuk tartani.
A befelé forduló mellbimbók műtéti megoldása nagyban függ az elváltozás súlyosságától, valamint attól, hogy a páciens szeretne-e még szoptatni a műtét után. A kisebb fokú elváltozások korrekciója a mellbimbót illetve a bimbóudvart érintő metszéssel könnyen, szinte nyom nélkül megoldható. Teljesen beforduló, nem ingerelhető bimbó, és esetleg tölcsérszerűen behúzódó bimbóudvar esetén azonban a probléma oka a tejmirigyek kivezető járatának rövidsége. Ebben az esetben a műtét a mellállományt is érinti. Ennek következtében általában csak esztétikai megoldást nyújt a műtét, ugyanakkor a fennálló szoptatási képtelenséget nem tudja megoldani, sőt véglegesíti azt. Fontos tehát tisztázni, szeretne-e még gyermeket szülni a páciens a későbbiekben, mert, ha igen, akkor olyan műtéti technikát választ a plasztikai sebész, ami lehet, hogy nem nyújt teljes esztétikai megoldást, ugyanakkor, ha olyan fokú az elváltozás, nem zárja ki a későbbi szoptatás lehetőségét.


Kép forrása: Dr. Jánky György
Mellbimbó tetoválása
Mellbimbó tetoválása

Hiányzó mellbimbók pótlása



Ez a probléma leggyakrabban akkor fordul elő, ha mellrák következtében részleges, vagy teljes melleltávolítás történik.
Ilyen esetekben is, mint a befelé fordult bimbóknál, a megtervezett bimbóudvar helyén alkot a plasztikai sebész lebenyeket és pótolja a hiányzó szövetmennyiséget egy arra alkalmas testfelületről. Amennyiben némi tejmirigy még maradt hátra az első műtét után, úgy mirigykivezető csöveket részlegesen vagy teljes felszabadítására kerül sor. A bimbó kiemelkedésének megfelelő területet a teljes sebgyógyulás után kozmetikai (smink) tetoválással lehet az eredetihez hasonló színűre formázni.
Amennyiben sem a kötőszövet pótlásra, sem a tejmirigy kivezető csöveinek felszabadítására nincs mód, úgy a kozmetikai tetoválás jelenthet egyetlen esztétikai megoldást a mellbimbók pótlására.

Kapcsolódó SZÉPSÉG KUPONOK:



Mellnagyobbítás
7000 Ft kedvezmény
Mellbimbó plasztika
Ingyenes konzultáció
Mellnagyobbítás rejtett hiba nélkül
Ingyenes konzultáció és 1 alkalom ráncfeltöltés ( 1 amp. Restylane) az igényelt régióba
Mellfelvarrás
Narkózisban operált páciensek számára ingyenes hotelszolgáltatás
Mellbimbó plasztika
1 alkalom dekoltázsfiatalítás
Mellfelvarrás
1 alkalom dekoltázsfiatalítás
Mellnagyobbítás
1 alkalom dekoltázsfiatalítás
Sminktetoválás
15%kedvezmény+Ingyenes anti-aging szaktanácsadás




© 2010 szepsegbroker.hu | Ritkábban előforduló mell deformitások és műtéti megoldásuk
Minden jog fenntartva! | A weboldal tartalma nem másolható a tulajdonos írásos beleegyezése nélkül.



Hozzászólások:

Nincs hozzászólás...
Ahhoz, hogy hozzászólhass regisztráció és belépés szükséges.




Kapcsolódó galériák









Kapcsolódó szakcikkek





Gyorslinkek

Szakemberek

Partnereink