BEAVATKOZÁSOK

So Easy méregtelenító program

3 napos búzafüves tisztítókúra


Szakember keresése

A Szépség Bróker adatbázisában szereplő specialistáink közül 0 szakember végzi ezt a beavatkozást.
Szűkítse őket város szerint!


So Easy méregtelenító program 1.kep
A fejlett nyugati világ országai jelentős pénz mennyiséget pumpálnak az egészségügybe, ennek ellenére állandóan emelkedik mind a daganatos betegségek, mind az érrendszeri betegségek száma, jelentősen nő a lakosság túlsúlya, egyre többen az elhízott csoportba tartoznak.

Ennek elsőrendű oka (a stresszel teli, felgyorsult élet mellett), amelyet egyre többen ismernek fel, hogy az élelmiszeripar manipulált, sok esetben génkezelt alapanyagból állítja elő termékeit, adalékanyagokkal ízfokozókkal terheli, amelyet a szervezet méregnek azonosít, nem tud feldolgozni és raktározni kénytelen.

Ahhoz, hogy a szervezetet méregteleníteni tudjuk, a legfontosabb a tudatosság megerősítése, majd annak a szervnek a méregtelenítése, megtisztítása, amelyből ezek a mérgező anyagok felszívódnak. Ez a szerv a vastagbél. Csak ezután fókuszálhatunk a szervezet egészének tisztítására, méregtelenítésére, lúgosítására.
Korábban több vastagbéltisztító eljárás ismert volt. Csak kettőt említenénk meg, a beöntéses tisztítást, illetve az 1 hónapig tartó tablettás tisztítást. Míg az előbbi minden hasznos baktériumot is kimos és csak behatárolt magasságig tud eljutni, addig a második módszer hosszú, fáradságos odafigyelést igényel, míg a közben folytatott étkezés kérdésessé teszi hatékonyságát.

A bélrendszer pszichénkkel való szoros kapcsolatát mi sem mutatja meg jobban, mint az irritábilis bél szindróma (IBS), ahol az állandó stressz miatt a bélműködés felmondja a szolgálatot, hascsikarással, hol hasmenéssel, hol szorulással kínozva „gazdáját”. Ezt még a konvencionális medicina is pszichoszomatikus megbetegedésnek ismeri el, hiszen organikus elváltozásokat nem sikerül felfedezni az adott esetekben. Pszichoterápiával viszont sikeresen kezelhető.
So Easy méregtelenító program 2.kep
A maláj So Easy módszer természetes alapú búzafűből készül, és a tisztítás mindössze 3 napból áll. Ezt a búzafüvet lehet csak inni és enni a kúra alatt. A kúra csodálatos, sokak számára megdöbbentő eredménnyel jár, a bélsár az esetek többségében egy darabban hagyja el a szervezetet, benne jól látható több hetes, néha hónapos ételmaradékokkal.

Mivel sokan szorulásra hajlamosak, ezért egyedül, otthon lehetséges, de nem ajánlott használata. A környezetváltozás, a csoport motiváló ereje, a közös meditációk, a teljesen stressz mentes környezet együttese vezethet a legeredményesebb regenerálódáshoz és tisztuláshoz. 3 napos táborokat szervezünk országszerte, s egy hosszú hétvége alatt a táborban megszabadulhat mindenki a vastagbélbe lerakódott méreganyagától, hosszú ideje bent rekedt ételmaradékától. S, utána kezdődhet a szervezet tisztítása, savasból lúgossá alakítása, s a tudatos táplálkozás megkezdése.

Mindazoknak tudjuk ajánlani ezt a módszert, akik viszonylag gyorsan, mellékhatás-mentesen és teljesen szeretnének megszabadulni az évek, évtizedek során felhalmozódott lerakodásoktól mind fizikai, mind lelki szinten.




© 2010 szepsegbroker.hu | So Easy méregtelenító program
Minden jog fenntartva! | A weboldal tartalma nem másolható a tulajdonos írásos beleegyezése nélkül.


Hozzászólások:

Nincs hozzászólás...
Ahhoz, hogy hozzászólhass regisztráció és belépés szükséges.





Gyorslinkek

Szakemberek

Partnereink