Mindannyian tudjuk, a szépség mennyire szubjektív fogalom, ennek ellenére a kozmetikai fogászatra specializálódott szakembernek ismernie kell azokat szabályokat, melyek alkalmazásával valóban attraktív módon lehet helyreállítani páciense fogazatát. Ez általában több lépésből (kezelésből) álló folyamatot jelent. Először is a legfontosabb meghatározni, mi a probléma a kiindulási mosollyal.
Ehhez figyelembe vesszük a páciens véleményét, elvárásait, majd orvosi szempontból is analizáljuk a fogak elhelyezkedését, hosszukat, szélességüket, az ebből adódó arányokat és mindezek viszonyát az arc szimmetriájához és az ajakvonalakhoz. Ennek esszenciális eszköze az un. extraorális fotózás, amikor is a fogorvos több szögből, különböző nagyításokban rögzíti a fogak képét egy digitális fényképezőgéppel. Rendelőnkben a fent említett tervezés lépései az Amerikai Kozmetikai Fogászati Akadémia szigorú normái szerint történnek.
A mosoly helyreállításának egyik fontos (ha nem a legfontosabb) mozzanata a tervezés. Ekkor a fogorvos meghatározza és páciense számára is láthatóvá teszi a készítendő restauráció elképzelt megjelenését és ezt együtt ellenőrzik, tesztelik. Ennek eszköze az un. wax-up modell illetve a diagnosztikus provizórium. Ilyenkor ezeken még lehet korrekciókat végrehajtani és újra ellenőrizni, majd a végső preparációt és a labor munkát ennek alapján kivitelezni.
Ezzel a módszerrel, igaz lassabban, de sokkal kiszámíthatóbb módon jutunk el egy igazán esztétikus és a páciens egyéni karakteréhez illő mosolyhoz.
Dr. Bodrogi Attila több előadást is tartott a tökéletes mosoly megtervezéséről és kivitelezéséről. A mosoly titkairól számos
publikációja is megjelent.
A tökéletes mosoly megvalósításáról a
fotodokumentáció tanúskodik.