MELLNAGYOBBÍTÁSOM SZTORIJA

Már elég régóta foglalkoztat a mellplasztika gondolata, mivel elég vékony vagyok, így engem sem áldott meg a természet nagy cickókkal. Konkrét elhatározásra kb. 2 éve jutottam, amikor is ajánlásra jutottam el Dr. Traub Alfrédhoz. Számomra nagyon meggyőző volt a lehengerlő stílusával és szakmai hozzáértésével. Úgy döntöttem, hogy nem is keresek fel más orvost. Sajnos, el kellett halasztanom a műtétet anyagi okok miatt.

Időközben lefogytam és pláne kezdett zavarni, hogy eltűntek a melleim és sehogy sem állnak a ruhák rajtam. Úgy döntöttem, hogy lesz ami lesz, megcsináltatom. Egy dolgot tudtam, hogy melyik orvoshoz megyek. Saját erőből még most sem tudtam megfinanszírozni, ezért személyi kölcsönt vettem fel. Természetesen, sokan le akartak beszélni a mellnagyobbításról, többek között a családom.

Azt figyeltem meg, hogy azok az emberek, ill. nők akarják lebeszélni a másik nőt a mellplasztikáról, akik egy kicsit irigyek, vagy nem elég bátrak. Szerintem minden nő titkon nagy melleket szeretne, csak nem vállalja fel.

Tény, hogy több embernek előítélete van a szilikon mellekkel kapcsolatosan, mert sok ellen példát lát. Itt a túlméretezett, nem az alkatnak megfelelő mellekre gondolok.

Abban egyértelműen biztos voltam, hogy milyen mellet nem akarok (pornós). A mérettel kapcsolatosan azért bizonytalan voltam. S mivel Dr. Traub Alfrédnál nem tudtak azonnal időpontot adni, csak 4-6 hónappal későbbre, így felkerestem több orvost is. Nagyon hasznos volt számomra ez a néhány konzultáció, hisz sok mindent megtudtam a plasztikáról. Azonban mégis úgy éreztem, hogy a legutóbbi orvosok között nem akadt olyan sebész, akinek a keze alá feküdtem volna. Ez nem jelenti azt, hogy bármelyikükkel is szakmai ellenvetésem merült volna fel, de számomra a legfontosabb dolog, a személyes szimpátia. Persze lényeges, hogy ne méretezzék el a cickókat, hogy ne legyenek se túl kicsik, sem túl nagyok. Sokan azon csúsznak el, hogy rossz méretet választanak. Ezért kell olyan dokit találni, aki jól felméri a helyzetet, rendesen megméri az eredeti mell anatómiai adottságát, majd egyezteti a lnő elképzeléseimvel, és először megmondja a tutit. Ugyanis nekem a 4 doki nagyon eltérő méretű implantátumot javasolt. Az egyik 250-280-ast , de max. 320-as méretet akartak betenni, mondván nem fér be nagyobb. Míg Traub Alfréd egyből azt mondta, hogy simán befér 385 köbcentis. A jelen állás szerint 385-ös implantátum van beültetve, ami egyáltalán nem nagy teljesen passzol a testemhez. Nézzétek meg!

Az emlői-mplantátumokról, mellformákról itt találsz több infót!
A mellnagyobbítás műtéti menetéről, kockázatáról, gyógyulási folyamatáról én is erről az oldalról informálódtam.

Sőt a kezdeti állapothoz képest jóval kisebb lett. A műtét óta eltelt 7 hónap, azóta teljesen hozzáidomult a testemhez. Kár lett volna kisebbet berakni, mert megbántam volna és most elégedetlen lennék. Az a végső cél, hogy egy műtéttel legyek boldog és az orvosok ne két műtéttel és dupla árral csináljanak olyan cicit, mint amilyet én szeretnék. Sajnos, vannak olyan orvosok is, akik napi unott rutinnal végzik a munkájukat, nem pedig teljes odaadással (találkoztam ilyennel is). De ne izguljatok, őt bizonyára Ti is időben felismeritek:-)

S eljött a várva várt nap! A műtét alatt egy 4 csillagos szállodai szobában voltam fullos körülmények között, nem zavart senki, nyugodtam tudtam relaxálni. Folyt. köv.
Viki
Mellnagyobbításom sztorija 1.kep Mellnagyobbításom sztorija 2.kep Mellnagyobbításom sztorija 3.kep

Hozzászólások:

1. Elle Woods   Június 06, 2009
Szia!

Gratulálok a műtétedhez! Remélem nagyon boldog vagy! :) Én is mellnagyobbításra készülök, és szintén Traub dokinál! Azt a blgoodból kiolvastam, hogy nagyon elégedett vagy az orvosoddal, és ennek én is örülök! (remélem ez azóta sem változott)
Azt megkérdezhetem, hogy mennyi idős vagy a képeken? Meg esetleg az előtte állapotról tudsz feltenni képet?

Előre is köszi!
Üdv: Elle
2. GMM   Június 29, 2009
Kedves Elle!

Bocsánat, hogy nem jelentkeztem. A képen 27 éves vagyok és a műtét óta 9 hónap telt el. Sajnos a dokinál vannak a műtét előtti képek és még nem kaptam meg őket. Privát képeim vannak, de azt nem szivesen tenném fel az oldalra. Esetleg, ha elküldöd a privát e-mail címedet arra küldön szívesen.

Üdv:
GMM
3. UTH   Július 04, 2009
Gratulálok.

Egy csomó pénzből csináltattál magadnak két elálló, természetellenes képződményt.
Tudod nem csak azok az emberek beszélnek le nőket a mellnagyobbításról, akik kicsit irigyek, vagy nem elég bátrak. Azok is ezt tennék, akik normálisan gondolkodnak a NŐ-ről, a női mellekről, és nem hisznek abban, hogy mentális problémákat két gumilabda meg tudja oldani.
Neked is ilyen gondjaid vannak, ha ettől az eredménytől boldog lettél.

UTH
4. bmarcsi8   Július 08, 2009
5. bmarcsi8   Július 08, 2009
Kedves Elle!
Ne törődj a rosszindulatú hozzászóláshoz! Az illető nincs tisztában a női mellel!
Nem kell ahhoz szilikon hogy valakinek elálló cicije legyen! Az én cicim is ilyen elálló 33 évesen 3 gyerek szopiztatása után még lóg is,szóval tervezek én is mellműtétet:-)
Arról meg nem tehetünk ha kicsit elálló cicivel áldott meg minket a természet!
Úgy látszik Minden nőnek mentális problémája van ha szép ciciket szeretne!
Szerintem szép lett!
Üdv:Marcsi
6. GMM   Július 08, 2009
Drága UTH!

A neved alapján nem tudom a nemed megállapítani, de biztos csak egy irigy pasi vagy, akinek szar csaja van szar mellel. Vagy esetleg szar csaj szar mellel? Látod mégis csak az irigységről van szó?
Drága spórolj egy kis pénzt és csináltass magadnak vagy a csajodnak.
Nekem imádja pasim és én is!
Vagy lehet nem tapintottál még ilyen cicit? Hidd el élveznéd...
Üdv:
Édes



7. UTH   Július 10, 2009
Kedves GMM,

igazad van, visszavonom amit írtam. Neked szükséged volt erre a műtétre.

Most legalább már van benned valami értékes.

UTH
8. betty   Szeptember 22, 2009
Kedves Elle!
Nagyon szépek lettek a melleid. En is szeretném meg csináltatni de tobb dolog is aggaszt. Van már egy gyerekem és késobb még szeretnék egy kis babát. Arra mit mondanak az orvosok ha szoptatni akarsz az implantátumokkal? Lehet? nem nyúlik meg a melled tole? és ha nem titok mennyibe kerult a mutét? Fájdalmas volt? meddig tartott a gyógyulás?
9. betty   Szeptember 22, 2009
Ne haragudj ossze kevertem a neved!

KEDVES GMM!
10. Stefania   November 08, 2009
Hááát, én nem vagyok sem pasi sem féltékeny. Nagyobb ciciket én is szeretnék de nem mindenáron. 54 éves múltam és bár a melleim mérete nem a "legnekemtetszőbb", a formájuk lehet, hogy még most is kenterbe veri ezeket a műciciket. Ilyenkor állok el végképp a mellnagyobbítás gondolatától is. Bocs, ez a véleményem és nem tartottam meg magamnak.
11. boglarka   Május 10, 2010
Szia!
Nekem a JÓ Doktor Úrral csak jó emlékeim vannak. Bár testi kapcsolat nincs több annál, minthogy 2-szer javított a testemen, de csak jókat tudok elmondani róla, minden téren.
Ne hallgassatok senkire csak magatokra! És Traub doktor úrra!!
12. Fazekas Éva   Április 11, 2011
Nos kedves lelkileg sokat épülők,én azért csináltattam meg a melleimet ,mert három gyermekemet összesen 9 évig szoptattam,ki is formálódott a mellem rendesen!Először Kelemen Péter tette kisebbé,ami enyhén szólva irtó kicsi lett a mellkasomhoz képest és olyan lett mintha "Frankestein" rakott volna össze.Gondoljátok el 85/E mellek helyett 85/B melleim lettek.Nem nyugodtam bele hát puhatolóztam és megtaláltam Grigalek urat ,hát ő állította hogy gyönyörűbb leszek mint valaha kaptam 3500-as implantátumot ,hát regénybeillő a dolog.A melleim deformáltak,nem hogy nem egyformák,de az implantátum szinte külön életet és a mellemben,alul a varratok minden csomója érezhető ,sőt látható a kék fonal!Nagyon szeretnék végre valakit aki rendbe teszi a mellemet.
Persze az anyagi vonzata sem volt semmi a műtéteknek,de nagyon jó lenne már ha valaki komolyan venne,most járom a plasztikai sebészeteket,mert most nagyon elhatározott lettem és felülmúlta a kétségbeesettségemet.
Ja,és nem véletlenül nem írtam az orvosok elé a titulust,remélem ezek után megértitek!

Aki tud kérem írjon ,hátha van aki tud rajtam segíteni!!!
13. Jana-ina   Június 23, 2015
Hát szerintem sajna neked nem simerült túl jól. Nem irígységből mondom, (nekem is van), de tényleg nagyon látszik, hogy mű (ami mé nem lenne baj, ha szimmetrikus lenne)....meg nagyon lentvan. Nagyon elbizonytalanïtottál, mert én is a doktor úrhoz akartam volna menni, de a példád alapján talán rossz választás lenne.
Ahhoz, hogy hozzászólhass regisztráció és belépés szükséges.
keresés beállítása
Szakemberkereső...
Szépségkupon...
Szépség tippek...
Kérdezd a Szépség Brókert!
Iratkozz fel hírlevelünkre!


Gyorslinkek

Szakemberek

Partnereink