A brimonidin-tartarát biztonságos rosacea-ban is
A
Journal of Drugs in Dermatology 2013. júniusi számában megjelent tanulmány szerint,
a lokálisan alkalmazott brimonidin-tartarát (szelektív alfa2-agonista szimpatomimetikum) 0,5 % gél érszűkítő hatásának köszönhetően lényegesen hatékonyabbnak bizonyult a rozácea kezelésében, mint a korábbi gyógyszerek. A gél hatóanyaga a zöldhályog kezelésére alkalmazott szemcseppben is megtalálható és
a véredények szűkítésével fejti ki hatását. A
Joseph Fowler vezette kutatócsoport egy multicentrikus, randomizált, kettős vak, placebo-kontrollált vizsgálat keretében 18 éves és ennél idősebb női pácienseket kezelt a brimonidin-tartarát 0,5% géllel naponta egyszer négy héten át. A 260 páciens mindegyike a közepesen súlyos rosaceában szenvedett és a Fitzpatrick skála szerint a II. bőrtípushoz tartozott. A páciensek fele brimonidin-tartarát gélt kapott, a másik felük pedig hatóanyag nélküli gélt. A kutatók arról számoltak be, hogy
a brimonidin-tartarát géllel kezelt csoportban jelentős javulás következett be, a placebo csoporthoz képest, már az első kezelés után 30 perccel, rögtön az első napon.
A zöldhályog kezelésénél már bevált brimonidin kémiai módosulata, a brimonidin-tartarát 0,5 % -os gél formájában
biztonságosan alkalmazható közepesen súlyos rosacea-ban (erythema-s, gyulladásos bőrpír). A brimonidin-tartarát gél szelektív alfa2-receptor bénító hatása jelentősen csökkenti a bőrpírt rosacea-ban.
A kezdező kutatási eredményeknek köszönhetően 2013 végén forgalomba is került a brimonidin-tartarát 0,33 % hatóanyagot tartalmazó
MIRVASO gél készítmény, amely 12 órán belül képes csökkenteni a rosaceas bőrpírt (erythema). Az FDA engedély pedig demostrálja a készítmény biztonságos alkalmazását, amennyiben az az előíratnak megfelelően történik. A legfrissebb értesüléseink szerint hazánkban 2014 végén már elérhetővé válik a készítmény!

A brimonidin-tartarát gél csökkenti a bőrpírt rosacea-ban
Mi a rosacea?
A
rosacea alapja a krónikus érfal labilitás, a bőr hajszálereinek falában lévő simaizom mozgása renyhébbé válik, ezért időszakosan kitágul, az arc kipirosodik. A hajszálerek kitágulása miatt a helyi szöveti keringés lassul, később gyulladás is kialakulhat, a fertőzésekre való hajlam pedig fokozódik. Súlyosabb esetben a hajszálerek falában bekövetkezett szerkezeti károsodás miatt, a kiserek képtelenné válnak a további összehúzódásra, az arc pirospozsgás, borvirágos lesz.
A rosacea kezelési lehetőségei
A rosacea kezelése általában antibiotikumos krémekkel történik, amelyek megállítják a gyulladási folyamatot,
lézeres terápiával pedig összezúzzák a véredényeket.
Rosacea kezelésben élenjáró szakorvosaink:
1. Dr. Kolat Zsuzsanna
2. Dr. Sólyom Katalin
3. Dr. Stehlich Gábor
4. Dr. Kriston Renáta
Forrás: http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/23839181