Munkahelyek, szakmai gyakorlat
Fehér Cédrus Kozmetika 2006-tól
Bemutatkozás
Saját üzletemben, a Fehér Cédrus Kozmetikában 2006 óta végzek tisztító, tápláló és anti-aging kezeléseket, melyek hatását rádiófrekvenciával, plasmával, elektroporációval, ultrahanggal erősítem. A kozmetikában töltött idő a Vendég teljes pihenését, ellazulását, szépülését szolgálja, természetesen mindenki számára
személyre szabottan. Első alkalommal elbeszélgetés és konzultáció előzi meg a kozmetikai kezelést.
Filozófiám holisztikus szemléletű, tehát az embert, mint egységet veszi figyelembe.
Sok vendég szenved bőrproblémáktól. Feladatomnak érzem tudatosítani bennük, hogy a bőrápolás az alapja a javulásnak, de önmagában nem elég. Ilyen esetekben alternatív gyógymódokat vagy orvosi kivizsgálást szoktam javasolni. Ha az okot megtalálta egy szakember, az én munkám is eredményesebbé válik, hiszen megvalósul az egység: a külső, belső kezelés. És egy elégedett vendégnél nincs is nagyobb öröm a kozmetikus számára. Munkámhoz több termékcsaládot alkalmazok. Mindig az adott bőrállapot és bőrprobléma függvényében választom ki a megfelelő kezelést és az ehhez tartozó anyagokat. Tudásomat folyamatosan bővítem, szakmai tanfolyamokon, továbbképzéseken, kongresszusokon rendszeresen részt veszek.
Szolgáltatásaimról a honlapomon részletes információk találhatók: http://www.fehercedrus.hu/
Minden érdeklődőt nagy szeretettel várok!
Káré Andrea
kozmetikus mester, gyakorlati oktató
Belico Anti-Aging Specialista,
Panarom okleveles Szépségterapeuta
Nyelvtudás: | angol, német |
Szakvizsgák: | Marketing- és Reklámmenedzser 2001
Xtreme Lashes szempillastylist 2008
Panarom Szépségterapeuta 2012
Belico Anti-Aging Specialista 2013, 2014, 2015, 2016
Gyakorlati oktató 2013
Kozmetikus mester 2015
|
Tanfolyamok: | Panarom Kozmetikai Alapképzés 2007
Termékfüggetlen Hatóanyag Szeminárium 2008
Kiemelt bionome kozmetikus 2009
Tombor Sarolta Kreatív Sminktanfolyam 2009
Panarom Aromaterapeuta Alapképzés 2011
Belico Anti-Aging Akadémia 2011
Panarom Hungarian Spring rituálé tanfolyam 2013
MOSZI Kozmetikus Kongresszus 2013
Belico Anti-Aging Specialista továbbképzés 2013
Piknik kör
|