Szakember keresése
A Szépség Bróker adatbázisában szereplő specialistáink közül 1 szakember végzi ezt a beavatkozást.
Szűkítse őket város szerint!
Bizonyára már a 30-as évei elején felfedezte az első elváltozásokat arcbőrén, a szem-, szájkörül, a dekoltázson, stb. Sajnos már ekkor lelassulnak az anyagcsere folyamatok, csökken a bőr elasztin, kollagén termelődése és vízmegkötő képessége. Majd a negyvenes évekre a bőr hyaluronsav tartalma a felére csökken, s a hatvanadik életév után már csak 10%-a található meg a bőr irha rétegében. A napsugárzás különösen fokozza a bőrt károsító, úgynevezett oxidatív szabad gyökök képződését, amelyek roncsolják a sejtmembránt és anyagcsere folyamatait. Különösen az UVA (320-400mm) felelős a bőröregedésért, mivel a sugarak 20-30% eléri az irhát, 1% pedig a bőralját. Tehát a bőr struktúrájának változásáért a genetikai tényezők mellett 85%-ban felelős a napfény és egyéb környezeti, életmódbeli hatások.
A
VITALÉZER az infravörös tartományban mûködõ (785 nm hullámhosszú), nagy energiájú (80mW/cm2) speciális fényforrás, amely még a 30 perces besugárzást követően maximum 1 Celsius fokkal emeli meg a bőr hőmérsékletét. Ez az
un. hideglézer bioelektromos katalizátorként működik a sejt magja és membránja között, s fokozva a sejttevékenységet aktiválja annak elasztin és a kollagén rostjainak képződését. Ezzel egy időben, a Vitalézer sugárzása hálózatot képez a kollagénrostok és a hyaluronsav molekulái között. Mivel a
bőr hyaluronsav mennyisége felelős a bőr vízfelvevő képességért,s ezáltal biztosítja a kollagén- és az elasztinrostok hidratációját, így meghatározó komponense a bőr rugalmasságának. A Vitalézer kezelés során ezért egy speciális hyaluronsav készítmény is alkalmaznak. Ez az un.
hyaluron-nanogel (Vatalézer lifting-gél), amelynek molekulaláncait biológiai eljárás során megrövidítenek, hogy a bőr bazális rétegéig is felszívódjon. A Vitalézer lifting-gél a sejtfolyadék belső nyomását szabályozza, és ezáltal a kötőszövet vízmegkötő képességét növelni. Tehát a hyaluron-nanogéllel kiegészített Vitalézer-kezelés egy komplex hatást eredményez, amely képes megszünteti az öregedés által okozott károkat anélkül, hogy a bőr legfelső rétege megsérülne. Alkalmas az arc, a nyak és a dekoltázs ránctalanítására, feszességének növelésére és a szem körüli szarkalábak eltüntetésér.