Az UltraShape eljárás az első klinikailag igazolt non-invazív (műtétmentes) alakformáló megoldás, amely biztonsággal és eredményesen semmisíti meg a zsírsejteket férfiak és nők esetében egyaránt.
A comb kezelése UltraShape-pel
Az UltraShape programot a zsírsejtek sejtfalának szétrepesztésére fejleszték ki. A szétfolyósodott zsír (trigliceridek) és a szétroncsolt zsírsejt maradványok a szervezet természetes fiziológiai és metabolizációs mechanizmusain keresztül távoznak. A „sejthulladék” a májon keresztül, természetes útvonalakon keresztül ürül ki a szervezetből.
Az újfajta technológiát azok számára dolgozták ki, akik nagy erőkifejtés nélkül szeretnének megválni a felesleges zsírpárnáktól, illetve azoknak, akik nem tudnak megbékélni azzal, hogy bizonyos testrészeiket semmilyen diétával vagy tornával nem képesek átalakítani. A Fehérhajó Revital Center Magyarországon először alkalmazza, az úgynevezett „walk in-walk out” kezelési rendszert. Ennek eredményeképpen a vendég a kezelést követően, a Centerből kilépve, utókezelés nélkül tudja folytatni a napját.
combformálás eredményessége UltraShape-pel
A változás és az eredmény garantált, hiszen az UltraShape programot plasztikai sebészek tervezték azon Hölgyek és Urak részére, akik nem kívánják alávetni magukat sebészeti, vagy egyéb fájdalommal, rizikóval és gyógyulási idővel járó műtéti beavatkozásnak.
Az “UltraShape” előnye még, hogy fájdalommentesen, hatékonyan és tartósan fejti ki hatását. A kezelések során a számítógép vezérelt, precízen fókuszált ultrahang egyszerűen felrobbantja a zsírsejteket, amely azután távozik a szervezetből. A zsírbontást orvosi konzultáció előzi meg, mely során meghatározzák azt, hogy a kívánt eredmény eléréséhez hány kezelésre van szükség. A tapasztalatok azt mutatják, hogy két-három alkalom elegendő.
férfi has UltraShape kezelés előtt
Az UltraShape programmal olyan nem kívánt zsírpárnácskák megszüntetésére is lehetőség van, melyeket sem tornával, sem fogyókúrával nem lehet eltűntetni. Ezek alkati adottság miatt meglévő feleslegek, de a felesleg kialakulhatott, vagy fennmaradhatott szülés után is. Az UltraShape azonnali, tartós 2-5 cm-es test körfogat csökkenést garantál azoknak is, aki csak kisebb testfelületen kialakult zsírpárnáktól (comb, derék, has, stb.) szeretnének megszabadulni, és lehetőség szerint mindezt azonnal.
férfi has UltraShape kezelés után
Az UltraShape kezelés 1-1,5 óra közötti, a kezelt célterület(ek) méretétől és számától függően. A kezelést követően a vendégek folytathatják napi szokásos tevékenységüket.
az UltraShape kezelést Bodi Sylvi és Édesanyja is kipróbálta a Fehérhajó Revital Centerben
Az UltraShape program használata során nincs utókezelés, így felépülési időre sincs szükség. A program mennyiségét a páciens testi adottságait figyelembe véve szakorvosi konzultáció során határozzuk meg. Többszöri UltraShape kezelés javasolt fokozott zsírréteg felhalmozódása esetén.
A Fehéthajó Revital Centerben az ULTRASHAPE alakformáló hatását egy un. “UltraTone” gépi megoldással egészítik ki bőrfeszesítés céljából. A készülék működési elve, hogy az izmok motorikus pontjaihoz elektromos impulzusokat juttatnak el, így egy un. izometriás mozgást váltanak ki bennük. A létrejött mozgás akaratunktól független, erőfeszítés és fáradtság nélkül fejti ki hatását, miközben kíméli izületeinket. Az izometriás mozgás során keletkezett helyi hő nem csak fokozza zsírleépítést és a cellulit eltávozását, hanem az elasztin rostok képződését gyorsítjva fiatalosan rugalmassá és karcsúvá teszi a kezelt bőrfelszínt.
Kedves Látogató! Tájékoztatunk, hogy honlapunkon a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával és az Elfogadom gombra kattintással a tájékoztatásunkat tudomásul veszed. Részletesebb tájékoztatást erről az adatkezelési tájékoztatóban olvashatsz. Némely süti használatához az alábbi hozzájárulásod is szükséges.