Vissza a gyerekkorba!
Ez az alapgondolata egy Belgiumból származó irányzatnak - a pszichogimnasztikának. Az 1950-es években bukkantak rá erre a régi-új életszemléletre. Régi, mert ha tudatosan nem is, de mindenki tisztában van azzal, hogy a mozgás egyfajta szabadságot ad az embernek. Új, mert korábban nem nevezték nevén a gyereket. A kutatók, amikor rábukkantak a
pszichogimnasztikára egy idősekből álló csoportot kértek fel a vizsgálatra, akik mind valamilyen betegséggel küszködtek. Azt kérték tőlük, hogy minden nap csupán egy órát töltsenek sárkányeregetéssel. Egy idő után a kutatók arra lettek figyelmesek, hogy a vizsgált személyekben megindult egyfajta változás:
javult a közérzetük, kiegyensúlyozottabbak lettek, javult a mozgáskoordinációjuk, és az egyensúlyérzékük, újra energikusak lettek - mindannyian átélték a kényszer nélküli önfeledt mozgás élményét. Azt, amit mi magunk is megtapasztalhattunk, amikor még gyerekek voltunk, és amit mára (sajnos) elfelejtettünk. A pszchogimnasztika célja, hogy a test-lélek-szellem hármas egységét megteremtse. E nélkül ugyanis nincs kiegyensúlyozott, boldog élet.
Miért voltunk boldogabban gyermekkorunkban?
Hogyan űzhetjük el a stresszes, szürke hétköznapokat életünkből?
Miért nem boldogítanak az „alakformáló”sportok?
Miből áll egy pszichogimnasztikai gyakorlatsor?
Válaszokat a cikk folytatásában olvashatjátok<<